Budapest térségében a Nap 5:58-kor kelt, és majd 19:32-kor tér nyugovóra; az 5744. zsinagógai év niszán havának tizennegyedik napja, a legjelesebb zsidó ünnep, a kovásztalan kenyér, pészach ünnepe van. A hét végén következik a Feltámadás, Húsvét ünnepe, vagyis benne járunk a Nagyhétben.
20:00 órakor A Mars a Holdtól 4,2 fokkal északra a Szűz csillagképben lesz látható.
1849-ben ezen a napon a debreceni Országgyűlés határozatot fogadott el a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásáról és a Habsburg-ház trónfosztásáról. Ezután Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották.
1865. április tizennegyedikén John Wilkes Booth színész, egy színházi előadás
során meglőtte Abraham Lincoln amerikai elnököt, aki másnap belehalt
sérülésébe. A gyilkosság után leugrott a páholyból, majd a közönségnek Virginia
állam jelmondatát kiáltotta: Sic semper tyrannis! (Így járjanak a zsarnokok!),
majd elmenekült. Lincoln másnap reggel 7 óra 22 perckor halt meg.
1912-ben e
napon az RMS Titanic, a kikiáltottan süllyedésmentes Titanic, jéghegynek
ütközött az északi szélesség negyvenegyedik fok negyvenhetedik percénél illetve
a nyugati hosszúság negyvenkilenc fok ötvenhatodik percénél, Új-Fundland
közelében; a jéghegy víz alatti része olyan szerencsétlenül sértette fel
a hajótest oldalát, hogy felszínen tartására nem maradt remény.
Tizenötödikén hajnalban, 2:20-kor a hajó elsüllyedt.
A Titanic április tizedikén indult első és utolsó útjára Southampton kikötőjéből. A szép hajó elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, és kora legnagyobb utasszállító óceánjárója volt. Belfastban épült a Harland and Wolff gyárban, akkori áron hét és fél millió dollárba került, és ezen az első útján Southamptonból először Cherbourgba, onnan az írorországi Queenstownba hajózott: végcélja New York volt.
Legénysége 860 főből állt, az első osztályon 1416, a másodosztályon 2152, a harmadosztályon 3262 utas volt.
A hajó parancsnokát Edward John Smith-nek hívták.
A Titanic komoly célokkal indult útjára, ugyanis a jó reklám érdekében hat nap alatt akarta teljesíteni a Southampton–New York távot. Ezzel magyarázható, hogy a kapitány és legénysége a biztonságosnál jóval nagyobb sebességgel rohant az óceánon, és ez volt az oka annak, hogy a Titanic a rövidebb utat biztosító északi „veszélyzónában” haladt, ahol az enyhe tél miatt 1912 tavaszán a szokásosnál is több jég sodródott.
Így elmondható, hogy az óceánjáró Smith és a személyzet hibájából eredően ütközött a jégheggyel.
A Titanic éjjel negyed egytől C.Q.D., majd a korban még újnak számító S.O.S. morzejeleket kezdett sugározni az éterbe, ám segélykérő hívásaira nem érkezett válasz. Az óceánjáró hatalmas orra eközben lassan belesüllyedt a tengerbe, majd két órával később a gigantikus hajótest kettétört, és 2 óra 20 perc körül az Atlanti-óceán fenekére merült. A Titanicról lebocsátott mentőcsónakok a 2206 utasból 705 főnek nyújtottak menedéket, akiket később a Carpathia nevű gőzös vett a fedélzetére. Azok, akik nem fértek be a csónakokba – Edward John Smith kapitánnyal együtt –, mind egy szálig a jeges óceánban lelték halálukat.
Alighogy a Titanic óriási acélteste a tenger fenekére került, máris megkezdődött a legendák gyártása, melyek a regény- és filmadaptációk születésével aztán gombamód szaporodtak. Ezek nagy része érthető módon a katasztrófa előtti utolsó órákkal foglalkozik, és elsősorban a mentőcsónakok körüli eseményekre koncentrál. Való igaz, hogy a Titanic nem rendelkezett elegendő csónakkal az összes utas elszállításához, ám az is tény, hogy a zűrzavarban jóval kevesebb embert mentettek meg, mint amennyire lehetőség nyílt volna: az első, 0 óra 40 perckor vízre bocsátott 65 személyes mentőcsónakban például mindössze 27-en foglaltak helyett. Később az a legenda is elterjedt, hogy az utasokat az osztályok sorrendjében mentették ki a Titanicról, sőt, akadtak, akik azt híresztelték, hogy a harmadosztályú jeggyel rendelkezőket a kapitány egyszerűen a hajó gyomrába záratta. Ez azonban nem több rosszindulatú pletykánál, aminek valótlanságát a túlélőkről készített statisztikákban bárki könnyen ellenőrizheti.
Tizenötödikén hajnalban, 2:20-kor a hajó elsüllyedt.
A Titanic április tizedikén indult első és utolsó útjára Southampton kikötőjéből. A szép hajó elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, és kora legnagyobb utasszállító óceánjárója volt. Belfastban épült a Harland and Wolff gyárban, akkori áron hét és fél millió dollárba került, és ezen az első útján Southamptonból először Cherbourgba, onnan az írorországi Queenstownba hajózott: végcélja New York volt.
Legénysége 860 főből állt, az első osztályon 1416, a másodosztályon 2152, a harmadosztályon 3262 utas volt.
A hajó parancsnokát Edward John Smith-nek hívták.
A Titanic komoly célokkal indult útjára, ugyanis a jó reklám érdekében hat nap alatt akarta teljesíteni a Southampton–New York távot. Ezzel magyarázható, hogy a kapitány és legénysége a biztonságosnál jóval nagyobb sebességgel rohant az óceánon, és ez volt az oka annak, hogy a Titanic a rövidebb utat biztosító északi „veszélyzónában” haladt, ahol az enyhe tél miatt 1912 tavaszán a szokásosnál is több jég sodródott.
Így elmondható, hogy az óceánjáró Smith és a személyzet hibájából eredően ütközött a jégheggyel.
A Titanic éjjel negyed egytől C.Q.D., majd a korban még újnak számító S.O.S. morzejeleket kezdett sugározni az éterbe, ám segélykérő hívásaira nem érkezett válasz. Az óceánjáró hatalmas orra eközben lassan belesüllyedt a tengerbe, majd két órával később a gigantikus hajótest kettétört, és 2 óra 20 perc körül az Atlanti-óceán fenekére merült. A Titanicról lebocsátott mentőcsónakok a 2206 utasból 705 főnek nyújtottak menedéket, akiket később a Carpathia nevű gőzös vett a fedélzetére. Azok, akik nem fértek be a csónakokba – Edward John Smith kapitánnyal együtt –, mind egy szálig a jeges óceánban lelték halálukat.
Alighogy a Titanic óriási acélteste a tenger fenekére került, máris megkezdődött a legendák gyártása, melyek a regény- és filmadaptációk születésével aztán gombamód szaporodtak. Ezek nagy része érthető módon a katasztrófa előtti utolsó órákkal foglalkozik, és elsősorban a mentőcsónakok körüli eseményekre koncentrál. Való igaz, hogy a Titanic nem rendelkezett elegendő csónakkal az összes utas elszállításához, ám az is tény, hogy a zűrzavarban jóval kevesebb embert mentettek meg, mint amennyire lehetőség nyílt volna: az első, 0 óra 40 perckor vízre bocsátott 65 személyes mentőcsónakban például mindössze 27-en foglaltak helyett. Később az a legenda is elterjedt, hogy az utasokat az osztályok sorrendjében mentették ki a Titanicról, sőt, akadtak, akik azt híresztelték, hogy a harmadosztályú jeggyel rendelkezőket a kapitány egyszerűen a hajó gyomrába záratta. Ez azonban nem több rosszindulatú pletykánál, aminek valótlanságát a túlélőkről készített statisztikákban bárki könnyen ellenőrizheti.
A balesetet a parancsnoki űrhajó egyik oxigéntartályának elektromos rendszerének hibája okozta – egy zárlat miatt túlmelegedett a rendszer, amely végzetes nyomásnövekedéssel járt és a tartály robbanásszerűen szabadult meg a túlnyomástól –, amely egy sor további járulékos kárt okozott. Az űrhajó elvesztette az oxigénkészletének jelentős részét, így nem termelődött víz és elektromos áram a berendezések működéséhez, emiatt az űrhajósok közvetlen életveszélybe kerültek. Ráadásul elveszett az űrhajó meghajtása is, miközben a hajó nem a biztonságos „szabad visszatérés pályáján” haladt. A probléma megoldását az egész holdraszállás-koncepció biztonsági tartalékának számító holdkomp készleteinek és képességeinek felhasználása jelentette.
Az Apollo–13 volt a NASA első komoly vészhelyzete, amelyben mozgósítani kellett az irányítás vészhelyzeti kapacitását. Mindez a világ közvéleményének legteljesebb nyilvánossága előtt történt. Sok-sok probléma ellenére az Apollo–13 végül visszajutott a Földig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése