2014. április 7., hétfő

Április hetedike van ma




Nem, nem izgultam halálra magam tegnap, mert körülbelül erre az eredményre számítottam. Ha fiatalabb lennék és egészséges, húznék is el ebből az országból.

1772-ben ezen a napon született Charles Fourier francia filozófus, utópista szocialista. Fölfogása szerint a társadalomban is alapvetően a Newton által leírt mechanikai törvények működnek, az emberi élet célja mégis az egyetemes boldogsághoz való eljutás, a tökéletes harmónia elérése. Társadalmi rendszerében egy racionalizált munka- és településszervezetet dolgozott ki, a falansztert. Fourier kijelentette, hogy a sikeres társadalom alapja a törődés és az együttműködés. Úgy gondolta, hogy az a társadalom, mely együtt tud működni, képes termelékenységének hatalmas fokozására. A falansztereket 4 emeletes komplexumokként tervezte meg, ahol a leggazdagabbak a legfelső emeleten, míg a legszegényebben a földszinten laknak. Mivel a jólét alapja a munka és az ember az érdeklődésinek fényében választ munkát, ezért úgy gondolta, hogy az emberek által nemkívánatosnak tartott munkákat ösztönzésül nagyobb bérrel kell honorálni. Fourier szerint a falansztert ideális esetben 1620 (számmisztikailag ez ugye = 9 – 1+6+2-, azaz 3*3) ember lakja egyszerre és egy napon ezek száma eléri a 6 milliót, melyeket később a Falanszterek Világkongresszusa tart viszonylag laza kapcsolatban össze.

1848-ban ezen a napon alakult meg a Felelős Magyar Minisztérium, gróf Batthyány Lajos vezetésével. Tulajdonképpen ez volt a forradalmi kormány, tagjai voltak: Szemere Bertalan belügy-, Deák Ferenc igazságügy-, Kossuth Lajos pénzügy-, Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi, Mészáros Lázár hadügy-, Eötvös József vallás- és közoktatásügyi, Széchenyi István közmunka- és közlekedésügyi, Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter.

1877-ben
ezen a napon született Osvát Ernő, szerkesztő, kritikus, író, a modern magyar irodalom nagy hatású szervezője. 1908-1929 között a Nyugat  egyik szerkesztője volt.

1919. április hetedikén született Gábor Miklós, Kossuth-díjas színművész, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki még rendezőként is ismert. Színészként leginkább néhány nagyszerű Shakespeare darab szereplőjeként, főként, mint Hamlet maradt meg bennem, aztán Alceste szerepében él bennem, Moliére Mizantrópjában, és persze jó néhány filmszerepe. (Valahol Európában, Budapesti tavasz, Alba Regia,  Állami Áruház, Apa).

1920-ban
e nap szülötte volt Ravi Shankar, az egyik leghíresebb kortárs indiai zenész, aki sokat tett a szitár és a hagyományos indiai zene nyugati megismertetéséért. Munkássága során olyan jelentős zenei személyiségekkel dolgozott együtt, mint Yehudi Menuhin, és nagy hatást gyakorolt a Beatle, különösen, azon George Harrison zenei fejlődésére.

1939.
április hetedikén született Francis Ford Coppola, amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, producer. 1972-től forgatta élete legmaradandóbb és legjobb alkotását, A Keresztapát. Azért két filmjét még kiemelném a fokozatosan romló színvonalú filmjei közül: a Magánbeszélgetés-t és az Apokalipszis most-ot.

1 megjegyzés: