Április 17., Nagyhét csütörtökje van,

annak a bizonyos pészachi utolsó vacsorának a napja. Igaz, akkor - 33-ban - április másodikán, csütörtökön - naplementekor  - köszöntött be a pészach, a széderest: a jó és hithű zsidók naplemente után ültek le, hogy elfogyasszák a hibátlan testű, egyéves bárányból készült pészachi vacsorát, hozzá a kovásztalan kenyeret.
Jézus, a Krisztus is leült a tizenkettekkel az asztalhoz melyen ott illatozott már a báránysült, a  napközben készített kovásztalan kenyér és az askalóni veresbor.
Jézuson kívül senki sem sejtette amikor leültek, hogy ő éppenséggel az utolsó vacsorájának elfogyasztásához ült akkor  tanítványai körében. Történt – feltehetősen - ez a mi, rómaiaktól örökölt naptárunk szerinti 33. április második napjának estéjén.
Hadd mondjam újra, ismételve akár magam: a 3793. zsinagógai év niszán havának tizennegyedik napja köszöntött be.
Ezen a vacsorán történt, hogy Jézus megalapította az eucharisztiát, mely elnevezés a benne levő kharisz a „kegyelem, kegyelmi adomány” fogalomra utal: „az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálá  adván (euchariszteszasz, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.”
(Pál apostol Korintusiakhoz írt első levele)

Ezt követően – 33. április másodikáról harmadikára virradó éjszakán – történt letartóztatása; hajnalban, az első kakaskukorékolás előtt tagadta meg őt harmadszor is Péter.
Jézus letartóztatását a főpapok parancsára a jeruzsálemi templomőrök foganatosították, akik foglyukat először Annás házába hurcolták, aki még az éjszaka folyamán ki akarta hallgatni Jézust, hogy kiegészíthesse az ellene összegyűjtött vádpontokat. Jézus azonban nem volt hajlandó válaszolni Annás kérdéseire. Ezt jogában állt megtenni. A vádlottakat már az ókorban is megillette a vallomástétel megtagadásának joga. Annás ezért parancsot adott arra, hogy vigyék Jézust Kaifás házába.
A tanúk meghallgatása után a tárgyalást vezető Kaifás megpróbálta beismerő vallomásra kényszeríteni a vádlottat, s feltette neki a kérdést: „Te vagy-e a Messiás, az élő Isten fia?" „Én vagyok" - válaszolta Jézus. A főpap erre felkiáltott: „Káromkodott! Mi szükség van még tanúkra? Magatok is hallottátok a káromkodást!"
(Az "én vagyok" válasz ugyanis Isten nevének – JHVH - kimondása volt, ezért tekintették a főpapok istenkáromlásnak.)
Jézust ezt követően átvitték a helytartóságra, és Pilátus előtt emeltek vádat ellene.

1880-ban e napon született Sir Leonard Woolley. angol régész, a mezopoámia Úr, Uruk, Lagos stb. városok feltárója. Legjelentősebb felfedezése éppen az uri királysírok megtalálása volt. 1937-39 és 1946-49 között ásott Alalahban,
1946-49-ben párhuzamosan Al-Mina lelőhelyeit is feltárta. Az Urban végzett ásatásoknál feleségével együtt hosszabb időre szállást adott Agatha Christie-nek, a híres krimiírónőnek. Az archeológia szolgálatáért 1935-ben ütötték lovaggá.

1894-ben ezen a napon született Nyikita Szergejevics Hruscsov, szovjet kommunista politikus, Sztálin halála után a Szovjetunió elsőszámú vezetője. Felőlem akár el is maradhatott volna a születése, bár azt is tudom, hogy nem azért következik be valamely történelmi esemény, mert „kukorékol a kakas”. hanem kukorékol a kakas, mivelhogy hajnal van. Szóval, ha ő nincs is, biztosan lett volna egy diktátor, egy „táncos Nyikita”, aki a legenda szerint gyakran táncolt Sztálin elvtársnak. Bizti lett volna más!

1897. április tizenhetedikén született Thornton Wilder, amerikai dráma- és regényíró. Legismertebb munkái az 1938-ban Pulitzer díjat nyert  A mi kis városunk című színdarabja, és a Szent Lajos király hídja című regénye.
Wilder hajlott a kísérletező irodalmi forma felé, de ezzel a regényírás terén gyakran nehézségei voltak. Példa erre a Caesar című történelmi regénye. Ezzel a legkevésbé tradicionális stílusban írt munkával sokat bajlódott, és a már rég megkezdett regényt csak a második világháborúból való leszerelése után fejezte be. Julius Caesart itt egy olyan embernek mutatja be, aki szeretet nélkül, csak a kötelességnek él.